2016/02/29

Zárom a februárt!



A dolgozó sarok kialakítása után végre újult erővel vethetem bele magam újabb és újabb ötletelgetésbe, hiszen végre van hely, ahol kibontakozhatok. ;-) Hétvégén bele is kezdtem néhány kisebb-nagyobb projektbe, ráadásul ideje most már a vizsgamunkámra is koncentrálni, melynek koncepciója lassan, de biztosan körvonalazódik. Két napon keresztül csak fotóztam-fotóztam, közbe jöttek az ötletek, de most még ülepednie kell mindennek, mert hajlamos vagyok csapongani a sok inspirációtól.
Ami biztos: a tavasz beköszöntével a terasz felturbózása aktuálissá válik, ugyanakkor szeretnék tovább kertészkedni és további praktikus kerti ötletekkel is ellátni Benneteket. Külön figyelmet szeretnék szentelni a szárazságtűrő növényeknek és a balkon-kertészkedésnek, mivel egy építkezés miatt most egy ásónyomnyi veteményest sem tudok kivitelezni. :-D
Tökéletes nap ez a mai, hogy kicsit átgondoljam a teendőimet, hiszen február utolsó napja van és ráadásul hétfő, amikor egyébként is érdemes kicsit összegezni a nagy terveket.
A teendők összeírásához eredeti, kézzel készült listát készítettem, hiszen a kalligráfia is régóta vonz és szeretném, ha a hosszú távú terveim között ez is szerepelne.   


  

2016/02/21

Elkészült a dolgozó sarok!

Január eleje óta szinte minden szabad percemet lekötötte a dolgozó sarok kialakítása, majd szépítgetése. A projekt kezdetekor nagy hévvel vetettem bele magam ebbe az igazán új és izgalmas kihívásba, de így utólag megvallva, nem is gondoltam, hogy ennyire összetett lesz a feladat. Kimondhatatlanul örülök, hogy eljött az a perc, amikor már minden rendszerező elem a helyén, az összes megálmodott dekoráció megvalósult, én pedig kényelmesen ülök az íróasztalnál és ezeket a sorokat írom. 
A munkálatok alatt több bejegyzéssel is jelentkeztem, hogy nyomon tudjátok követni a projekt fejlődését, így ha lemaradtatok,  az alábbi három részeredményeket összegző posztban tudtok tájékozódni: 

KEZDETEK
AZ ÁTALAKULÁS FOLYTATÓDIK
FINIS

Amire igazán büszke vagyok, hogy rengeteg tárgyat átmentettem és felújítottam, valamint sok DIY ötlettel bolondítottam meg a projektet, az eredmény pedig pontosan olyan lett, mint amit az elején elképzeltem. 
Nem is szaporítom tovább a szót, beszéljenek a képek, hiszen a látvány többet mond mindennél! ;-)






2016/02/17

Tavasz & Napfény

Minden évben elérkezik az a pont, amikor már alig bírok magammal és minden áron a szabadban szeretnék lenni - gondolom ezzel nemcsak én vagyok így! :-)
Tavaly hihetetlenül türelmetlen voltam már tél végén, hiszen akkor többnyire még csak a kertben éltem ki a kreativitásom, mostanra azonban ez jelentősen átalakult. Most is várom a tavaszt, viszont idén egy kicsit másképp; sok-sok apró projektet szeretnék még lezárni bent is mielőtt kiszabadulok a kertbe, nem is beszélve a dolgozó sarok munkálatairól, amit eddig igen szorgosan csinálgattam.  
ITT olvashattok róla bővebben! 
Szóval egyelőre annyit érzek a tavaszi zsongásból, hogy hiányzik a friss levegő, a hosszú nappalok és a szabadság, közben sok-sok ötlet vár megvalósításra, ami folyamatosan visz előrébb! ;-)
Tartsatok hát velem ebben a csodás tavaszváró időszakban is, hiszen az első napsugarak hihetetlenül pozitív energiákat képesek adni, amitől csakúgy szárnyalunk és végre eljön majd a teraszos/erkélyes esték időszaka is, amikor munka után csak lerogyhatunk egy kicsit a székbe és lazíthatunk.
A várakozás ideje alatt már elkezdtem a teraszon is pakolászni és egy kis dekorációt is készítettem, melynek főszereplője egy fehér hunyor, hiszen remekül bírja a fagyokat!





2016/02/11

Fouta a Hello Pamut-tól!

A múlt héten vásárolt Eames szék nem sokáig maradhatott üresen, hiszen a Hello Pamut kínálatával már nagyon régen szemezek, tulajdonképpen csak a megfelelő alkalomra vártam, hogy beszerezhessek egy fouta-t. 
De nézzük csak, mi is az a fouta! :-) Egy csodaszép textilről van szó, mely igen sokféleképpen használható; lehet törölköző a szaunában, használható a strandon, beleburkolózhatunk a fotelban pléd helyett, asztalterítő és takaró egyben - a variációk sora szinte végtelen és csak a fantáziánk szabhat határt. 
További kiemelkedő tulajdonsága ennek a csoda-textilnek, hogy kiváló a nedvszívóképessége, melegen tart, ugyanakkor könnyen szárad - kell ennél több? Engem azonnal meggyőzött, arról nem is beszélve, hogy a szivárvány összes színében beszerezhető. A kis dolgozó sarok tehát nem sokáig maradhatott fouta nélkül! :-)
Válogassatok Ti is a HELLO PAMUT gyönyörű kínálatából!



Kellemes pamut rojtok mindenhol!


A téli hidegben és a nyári melegben is magadra öltheted és ráadásul a csomagolásban elrejtve még egy finom teafilter is vár!




Azt hiszem, a dolgozó sarok tökéletes darabja ez a fantasztikus zöld színű fouta, mely a "The Highlands" fantázianévre hallgat. 


2016/02/09

Dolgozó sarok - ez már a finis!

Megint egy őrült hétvégén vagyok túl, hiszen annyi minden történt - jó persze generálom is magam körül rendesen. :-)
Ha két szóban kellene összefoglalnom az eseményeket, akkor azt mondanám, hogy SZÉK és új SPRAY! Hát igen, ezek a legnagyobb újítások most a dolgozó sarok alakulásában. 
A projekt kezdetekor eldöntöttem, hogy mindenképpen szeretnék egy Eames replika széket, egyrészt mert lenyűgöz a formája, másrészt nagyon stílusosnak gondolom. Szóval KELL - úgyhogy leadtam a rendelésem a Vakum Design-nál és múlt héten pénteken már át is vehettem ezt a csodaszép darabot. 


Az eladó srác megkérdezte, hogy segíthet-e kivinni az autóhoz a széket, de annyira örültem és annyira szorosan tartottam, hogy már el sem akartam engedni. :-) Kifelé menet kétszer is megálltam lefotózni, olyan boldog voltam, hogy végre az enyém. 

A hétvége másik nagy beszerzése egy új festékspray volt, mivel az előzőt már kifogyasztottam és még mindenképpen kellett egy flakonnal a rendszerezés véglegesítése miatt. Kicsit aggódtam, hogy lesz-e ugyanolyan spray, de végülis jobban jártam, mert egy sokkal tutibbat vettem - rózsaarany színű és metálfényű 2in1 spray. Na ettől aztán még jobban beindultam és szombaton szép türelmesen festettem a spray-vel egyik réteget a másik után. 


Két IKEA termék esett áldozatul: egy fali sín és a hozzátartozó akasztók, valamint egy WC -papír tartó, amire a táskám fogom akasztani. :-)


Ez a sín eredetileg ezüstös volt, persze úgy nem maradhatott. :-) Ez az új spray viszont annyira jó minőségű, hogy élőben is abszolút olyan lett a sín, mintha gyárilag lenne rózsaarany. A titok nyitja csak annyi, hogy türelmesen kell fújni a festéket, kb. három rétegben szórtam, minden réteg között megvártam a száradást. 



A WC-papír tartó újragondolása nem egyedi, tulajdonképpen az IKEA brit oldalán találtam az ötletet és egyből úgy éreztem, hogy ez most nekem hasznos lehet a  dolgozóasztalomnál. 

Végezetül a fali sínre készítettem egy DIY képet dekortapaszból, hogy ne legyen olyan egyhangú az összhatás. 


Nézzük akkor hol is tartok most és mi van még hátra! Az asztal áll, gyönyörű Eames szék beszerezve, régi használati tárgyak átmentve és felújítva, rendszerzés kész. Némi dekoráción gondolkodom még,ami karakteresebbé tenné az összhatást, illetve a szobanövények elhelyezése kérdéses...ezzel amúgy mindig variálok;fel-alá hurcolom őket a házban. :-D

Összefoglalásképpen itt a helyes kis fali sín egy dekortapaszból készült képpel és a kis apróságaimmal:



Úgy érzem, teljesen a finisbe jutottam és hamarosan zárom a projektet némi dekorálás után. ;-)

Tartsatok velem az Instagram oldalamon is, mert néhány részletre ott is fény derülhet!
https://www.instagram.com/greenwaydsgn/