2016/04/28

Különleges fűszernövények és menta-őrület a teraszon

Korábbi bejegyzéseimből már kiderült, hogy jelenleg a kültéri dekorációk és lakberendezés tart igazán lázban, de szerintem ez nem is olyan furcsa, hiszen kitavaszodott és ezzel együtt a kiülős, grillezős hétvégék szezonja is beköszöntött. A benti dekoráció értelemszerűen kicsit kényszerszünetet tart, de úgyis tudjátok, hogy ha eljön az idő, belevetem magam újra! ;-)
Korábbi teraszos bejegyzéseim elolvashatóak ITT és ITT .
Az előző hétvége sajnos nem volt túl kedvező a kinti programoknak, ezért én is csak kisebb lépésekben haladtam, pedig teendő volna rendesen. :-) Végülis elismerem, hogy esőre is nagy szükség volt már, de az ezzel járó lehűlést már annyira nem díjazom, a palántáimat is takargatom esténként vagy beviszem a nappaliba. 
A megálmodott fűszeres részlegem mindenesetre töretlenül alakulgat, köszönhetően annak is, hogy a helyi piacon nagyon mutatós és egyben különleges növényekre tettem szert. Az egyik nem éppen szokványos új szerzeményem az epermenta, de van mostmár narancsmenta és curryfű is a gyűjteményemben. Ezeket a fűszereket bátran ajánlom kezdő balkonkertészeknek is, hiszen tartásuk egyszerű, nem nagy igényű növényekről van szó.
Fontos megemlítenem, hogy a menta nemcsak növényként varázsolt el a terasz alakítgatása közben, hanem színként is eléggé kezd előtérbe kerülni nálam. Az egész menta-sztori úgy kezdődött, hogy munkatársaim még névnapomra megleptek mentaszínű ültetgető kaspókkal, majd egy hobbi boltban mentaszínű táblafestékre bukkantam, végül pedig maguk a fűszernövények is inspiráltak. 

Íme a csodálatos narancsmenta, ami az idei nyári esték elmaradhatatlan kelléke lesz:
 

A balkonkertem kialakítása közben nemcsak a növények válogatására igyekszek figyelni, hanem az ültető edények megválasztására is, hiszen fontos, hogy esztétikus legyen a látvány, de a növények is jól érezzék magukat. Így esett a választásom a CUCC vízálló zsákokra, melyek nagyon praktikus a növénytermesztésben is.

 

Másik nagy kedvencem mostanság az IKEA áruházakban kapható KNAGGLIG fadoboz, melynek praktikussága teljesen magával ragadott. Az ültetgetésnél is nagy hasznát veszem, de újabb és újabb ötletek cikáznak a fejemben, hogy mire is használhatnám még. Valószínűleg egy külön bejegyzésben fogok róla írni, mert tényleg rengeteg lehetőséget látok benne.

Itt éppen a csinos palántáimat rendezgetem benne:


Ez pedig a már említett mentaszínű dupla virágkaspó, melyben fantasztikusan érzik magukat a madárbegysaláta palánták.



Mentaszínű kaspó, fehér bögre: TIGER
Asztali futó:IKEA
Poháralátét: PEPCO

A saját terasz felturbózása közben még egy hatalmas erkély újragondolásának lehetősége is az ölembe hullott az elmúlt hetekben, ezért most rengeteg ötlet és elképzelés kavarog a fejemben, de egy biztos: növényekkel kapcsolatban sokat fogok Nektek írni, mert ez tényleg az erősségeim közé tartozik! ;-)


Csupa-csupa különleges növény kap helyet szép fokozatosan a teraszon, így esett a választásom erre a csodálatos fekete petúniára is.


Reményeim szerint ez a  kellemetlen, esős és borongós idő hamarosan elvonul és folytathatom a munkálatokat, melyről igyekszek majd minél frissebb beszámolókkal is szolgálni. 
Kövessétek Instagram fiókomat is, hogy ne maradjatok le semmiről! ;-)




2016/04/18

Kiskert a balkonon

Legutóbbi bejegyzésemben már olvashattátok, hogy a tavasz beköszöntével megkezdtem a terasz teljes megújítását. Nos, büszkén jelentem, hogy ez nemcsak dekorációs szempontból fog újdonságot jelenteni, hanem funkciót tekintve is teljesen újszerű szerephez jut ez a hely, hiszen a teraszom lesz a veteményesem is. :-) 
A korábbi években is mindig virágos terasz vett körül, tele muskátlival, leanderrel, levendulával, idén azonban valami másra is készülök. Komplett zöldséges és fűszeres mini veteményt álmodtam meg, mely tökéletesen kiszolgálja majd a nyári esték vacsoráit és kinti sütés-főzéseit. 
Az első lépések már meg is történtek, ahogyan korábban már olvashattátok, a virágok nagyrészt a helyükre kerültek, új muskátlikat ültettem, kiraktam a leandereket és leporoltam a bútorokat. 
Ez tulajdonképpen csak a bemelegítés volt, hiszen most jön a java; ki kell találnom az új funkció minden részletét. Persze nem ér teljesen váratlanul a feladat, hiszen gyerekkorom óta közel áll hozzám a mezőgazdaság és békés megyei származásom miatt mindig rengeteg időt töltöttem a konyhakertben, így azt hiszem minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy értek a növények "nyelvén". :-)
Ami viszont most újdonságot jelent, hogy nem szabadföldben, hanem cserepekben, balkonládákban kell ugyanezt a tudást felmutatni és őszintén szólva arra számítok, hogy picit nehezebb lesz a dolog, mert a terasz egyrészt nyugati fekvésű, tehát nyáron a folyamatosan tűző napocskával kell számolni, másrészt az elmúlt években is nagyon forró nyarak voltak, néha Afrikát is megszégyenítő hőmérsékletekkel. A másik dolog, hogy szerintem a kisebb edényekben növekvő zöldségek kevésbé lesznek ellenállóak a különböző betegségeknek, szóval ezt is be kell kalkulálnom.
Ez hát a kihívás! Számomra a fenntarthatóság is fontos szempont, ezért igyekszem olyan növényeket felsorakoztatni majd,  melyekkel Ti is könnyedén próbálkozhattok a saját otthonotokban. 
Nézzük csak, hol is tartok most:


A kis virágládában újhagyma virít, amit szerintem már jövő héten "szüretelhetek". Eddig semmi gond nem volt vele, csak ledugtam a hagymácskákat a virágföldbe és öntöztem, ilyen egyszerű!


A kis bazsalikom magoncok is szépen növekednek. Terveim szerint később majd paradicsommal kerülnek összeültetésre.

Ebben a kis cserépben napraforgók nevelkednek, melyek magvait munkatársaimtól kaptam ajándékba. :-) Hamarosan szétültetem őket és reménykedek, hogy júliusra gyönyörű virággal örvendeztetnek meg!

Kövessétek folyamatosan az eseményeket az Instagram oldalamon is, ahol néhány képet már sokkal hamarabb is szoktam közölni, mint ide kikerülnének a blogba. 

Tartsatok velem ebben a kertészkedős kalandban! ;-)

2016/04/10

Tavaszi megújulás a teraszon

Biztosan Ti is legalább annyira vártátok már az első meleg tavaszi napokat, mint én, pedig nem panaszkodhatunk - nem is volt kemény telünk. Akárhogy is nézzük a legáttörőbb évszakváltás a télből a tavaszba való átlépés, hiszen ezt a változást valóságos megújulásként éljük meg. Ilyenkor a természet is teljesen új oldaláról mutatkozik meg, mi pedig egyre több időt töltünk a szabadban, hiszen ez az, ami feltölt a rohanó hétköznapokban. Ebben az időszakban sokat kirándulunk, kertészkedünk, minden percét élvezzük a hosszabbra nyúló nappaloknak. A kertészetek és a virágárusok standjai ilyenkor szinte pezsegnek, tényleg igazi "tavaszi zsongás" lesz úrrá mindenkin. Nincs ez másképpen velem sem, hiszen már a téli ünnepek elteltével a tavaszi tennivalókat szoktam tervezgetni. Rengeteg teendő szakad ilyenkor egyszerre a nyakamba és mindent azonnal akarok csinálni, ami persze néha kisebb káoszt okoz, de előbb vagy utóbb úgyis minden készen lesz. :-) 
Az első igazán meleg napokban rögtön a balkonládák beültetésével kezdek foglalatoskodni, hiszen ahogy a fagyok elmaradozgatnak, már hódolhatok ezen szenvedélyemnek. Hagyományosan futó muskátlival szoktam felvirágoztatni az ablakpárkányokat és idén egy nagyon halvány rózsaszín árnyalatra esett a választásom. Tudom, néhányan nem kedvelik a muskátlit, de szerintem nagyon hálás balkonnövény, mivel jól tűri a tűző napot és nem is szükséges a túlságosan gyakori öntözés, ennek ellenére az első fagyokig ontja a virágokat. 


A balkonládák beültetése mellett a másik kedvenc tevékenységem ebben az időszakban a kerti bútorok leporolása, majd elrendezgetése a teraszon és egy kis napfürdőzés az első igazán meleg napokon. Ennek megfelelően múlt hétvégén előkerültek a bútorok és a székpárnák, a kültéri kaspók és lámpások, illetve egy-két új kiegészítőt is vásároltam, hogy új hangulatot adhassak a terasznak, ami szeptemberig "nappali"-ként fog üzemelni. :-)
Pakolászás közben eldöntöttem, hogy a terasz új arculata a mostanság rám annyira jellemző fekete-fehér mánia szerint fog megújulni, ezért a kisebb kiegészítőket is már eszerint szereztem be. Nem tagadom, teljesen elkapott a nordic stílus őrülete, amiben ráadásul óriási lehetőséget látok, hiszen az egyszerű színű textilekkel és természetes kaspókkal a virágaim sokkal nagyobb hangsúlyt kaphatnak majd. Nagy volt hát a lelkesedésem és bele is vetettem magam a rendezkedésbe, aminek már szép eredményei vannak. Az elkövetkezendő hetekben folyamatosan csinosítgatni fogom a berendezést és remélem, hogy aki még idegenkedik a nordic stílustól, az hamar megszereti, mert letisztultsága óriási lehetőségeket rejt a dekoráció terén is. 

Ha velem tartotok,  a teraszok és erkélyek turbózásával kapcsolatban sok-sok ötlettel fogtok gazdagodni a közeljövőben, egyelőre azonban csak egy kis ízelítőt adok, amiből már sejthetitek, hogy nagy dobásra készülök! :-)


Kaspók, váza és asztali futó: IKEA
Poháralátét: PEPCO


Fűszernövények termesztésére is alkalmas zsák: CUCC
Olló: TIGER



Egy kis piknik a csodaszép napsütésben!


Lámpafüzér: IKEA